A Szent Adorján Millenniumi Emlékév konferenciasorozat záróeseménye

Az esemény levezetőelnöke Vókó György volt. A tanácskozáson Korinek László, Tóth Mihály, Finszter Géza, Gellér Balázs, Schmehl János, Miskolczi Barna, Solt Ágnes mellett Mezey Barna, az MTA/ELTE Jogtörténeti kutatócsoport vezetőjének (A börtönügyi tudományosság értékei címmel tartott) előadásait hallgathatták meg a jelenlévők. A tudományos konferencia többek között olyan fontos és aktuális témákat érintett, mint a kriminológia hasznossága, a bűncselekményi tényállások az értékek védelmében, a magyar börtönügyi tudományosság értékei, a jog igazságossága, a bűncselekmény fogalma, a fogvatartottak biztonságát támogató innovatív fejlesztések a büntetés-végrehajtásban, etika, jog és büntetőjog a mesterséges intelligencia korában és a kapcsolattartás reintegrációs szerepe. A konferencia kísérő rendezvényeként interaktív szakmai kiállításokat tekinthettek meg az érdeklődők. A helyszínnek, az előadók szakmai elismertségének és az esemény magas látogatottságának köszönhetően a rendezvény méltó módon zárta az ezer éves évforduló alkalmából megrendezett konferenciasorozatot.