Megyeri-Pálffi Zoltán: A Székesfehérvári Törvényszék polgári kori története 1872–1944

Az Országos Bírósági Hivatal által kiírt Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat keretében megvalósult a Székesfehérvári Királyi Törvényszék 1872. január 1-jével kezdődő működésétől a második világháborúval bezárólag dolgozza fel a Székesfehérvári Törvényszék történetét.
A munka a polgári kori bíróságok, az ún. elsőfolyamodású királyi járásbíróságok és törvényszékek Fejér megyei megszervezésének bemutatásával indul. A történeti kutatás mind levéltári, mind szakirodalmi forrásokra kiterjedt, így nyomon követhetővé vált az a folyamat, hogy hogyan állították fel a királyi bíróságokat. Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követően, az 1870-es évek legelején váltották fel ezek az újonnan megszervezett állami bíróságok a korábbi rendi-önkormányzati, majd az 1848–1849-es események után létrehozott császári-királyi igazságszolgáltatási fórumokat. Fejér megyében ekkor Székesfehérvár mint törvényszéki székhely mellett ugyanitt, valamint Adonyban, Móron, Sárbogárdon és Válon indultak el az elsőfokú bírói fórumok 1872. január 1-jén.
A kötet a szervezéstörténet taglalását követően a bíráskodás székesfehérvári helyszíneit tárja fel, amelyek között Fejér vármegye székháza foglalja el a legfontosabb helyet. Az, hogy az 1872-ben a királyi bíróságok közigazgatási épületekben kezdték meg működésüket, nem volt szokatlan, hiszen ekkor még nem épülhettek önálló bírósági épületek a szervezet kiforratlansága és az anyagi lehetőségek miatt. Így Székesfehérváron is kénytelen volt együtt élni a megyei igazgatás és a királyi törvényszék a megyeháza egyre szűkösebbé váló épületében.
A könyv e konfliktusoktól sem mentes évtizedeken átvezetve az igazságügyi palota elhúzódó elhelyezésére is kitér, majd külön fejezetben tárgyalja a Székesfehérvári Törvényszéknek ma is otthont adó Törvényház építéstörténetét és építészeti kialakítását. Az 1901 és 1902 között felépült palota a korszak legfoglalkoztatottabb igazságügyi építészének, Wágner Gyulának (1851–1937) a tervei alapján született meg. „Justicia istenasszony uj, diszes háza” – ahogy a korabeli sajtóban nevezték – mind rendeltetésében, mind architektúrájában a monarchia korának jellegzetes épülete volt, amely Székesfehérváron az akkor beépülő vásártéren, a Zichy-liget mellett az egyik legkiemelkedőbb középületté vált.
A bíróságok históriája nemcsak a szervezés és az építés történetét foglalja magában, hanem a bírókét is, azok életét és munkásságát. A kötet a második világháború időszakáig terjedően hét törvényszéki elnök életrajzán keresztül mutatja be a törvényszék életét. E fejezetekben megismerkedhetünk a szervezés, majd a megyeházában töltött első évek-évtizedek nehézségeivel csakúgy, mint a korabeli társadalmi élet azon eseményeivel, amelyeken a bírói kar tagjai is szereppel bírtak. A bírói életutak szakmai és magánéleti eseményei mellett a törvényszék előtt zajló, az adott időszakban a legnagyobb köz- és sajtóérdeklődést kiváltó perek is terítékre kerülnek. Az egyes ügyek jól tükrözik a korabeli eljárások (így például az esküdtszék) sajátosságait, valamint a mindennapi élet folyását és azokat változásokat is, amelyek az első, illetve a második világháború nyomán következtek be.
A történéseket és történeteket számos illusztráció kíséri végig metszeteken, festményeken, rajzokon, építészeti terveken át a korabeli sajtóhírekig, nyomtatványokig és iratképekig, de maga az épület is láthatóvá válik egykori képeslapok és mai fényképfelvételek segítségével.

ISBN 978-615-01-2334-9 – Székesfehérvár, Székesfehérvári Törvényszék, 2021. 124 oldal
lektorálta: Bódiné dr. Beliznai Kinga, egyetemi docens, ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék
könyvterv, képfeldolgozás és tördelés: Megyeri-Pálffi Zoltán

A kötet elérhető ezen a linken.

Kárbin Ákos: Wekerle Sándor, a Monarchia aranyembere

Kevés olyan magyar politikust ismerünk, aki annyira sokoldalú lett volna, mint a 19. és a 20. század fordulóján az Osztrák-Magyar Monarchia Magyarországán a miniszterelnöki pozíciót három alkalommal, a pénzügyminiszteri tárcát ötször is betöltő államférfi , aki a móri Lamberg grófok jószágigazgatójának fiaként, nemesi cím és vagyoni háttér nélkül jutott el a legmagasabb állami tisztségig.
Wekerle Sándor ilyen személyiség volt, olyan államférfi, aki tehetségét és pénzügyi-jogi szaktudását, szervező- és kompromisszumkészségét kamatoztatva oldotta meg kora számos politikai és közgazdasági kihívását, vezetett be a magyar állam működésére és a társadalmi fejlődésére nézve is meghatározó reformintézkedéseket, jogszabályokat. Ezek közül kiemelkedik az egyházpolitikai törvények elfogadtatása, különösen a polgári házasság bevezetése, az államháztartás hiányának megszüntetése és az aranykorona bevezetése. Mégis sokáig háttérbe szorult munkásságának és érdemeinek bemutatása, közel száz év kellett ahhoz, hogy az utókor újra felfedezze és elismerje teljesítményét.

E könyv a Monarchia pénzügyi-gazdasági fejlődését meghatározó aranyalapú valutára történő áttérés folyamatát mutatja be az olvasónak. Bepillantást ad a politikai, jogi és pénzügyi államközi egyeztetések boszorkánykonyhájába, amelyet magyar oldalról Wekerle Sándor kezdeményező fellépésével, irányításával, szövetségben az osztrák politikusokkal és pénzügyi szakemberekkel végül sikerre vezetett.

A szerző gazdag forrásbázisra, budapesti, bécsi és berlini levéltárakban végzett új kutatásokra támaszkodva mutatja be a valutareformot a szakmai érdeklődőknek és a nagyközönségnek. Mindezt Wekerle Sándor történelmi személyisége, politikusi pályája köré felfűzve, amely számára nemcsak a I. osztályú Vaskorona-rend, a Monarchia legmagasabb állami kitüntetésének átvételét eredményezte, de minden valószínűséggel az 1892-ben történt első miniszterelnöki kinevezését is megalapozta.

Az államférfi halálának 100. évfordulójára megjelenő kötetet rövid életrajza teszi teljessé, hozzájárulva ahhoz, hogy a Monarchia igazi "aranyembere", Wekerle Sándor teljesítménye, személyes példája megfelelő helyet és elismerést kapjon nemzetünk történelmében.

Gondolat Kiadói Kör Kft. Budapest, 2021. 376 oldal. ISBN: 9789635560615

Nagy Noémi: A hatalom nyelve - a nyelv hatalma

Mivel a nyelvhasználatra vonatkozó szabályozásnak a mai napig nincsenek egyetemesen elfogadott rendezőelvei, az egyre hangsúlyosabb nemzetközi szerepvállalás elle-nére az egyes államok nyelvi jogi szabályozása és nyelvpolitikája ma is jelentős különbségeket mutat. A téma két okból is rendkívül időszerű. Egyrészt a globalizációhoz kapcsolódó társadalmi folyamatok eredményeként a kisebb nyelvek funkcionális hanyatlása és kihalása nagyobb méreteket ölt, mint bármikor a történelem folyamán, másrészt az etnikai konfliktusok egyik fő forrása éppen a nyelv. Jelen mű ennélfogva az igazságos és helyes nyelvi jogalkotás zsinórmértékeinek kidolgozásához való támpontok keresésén keresztül a világ nyelvi sokféleségének megőrzéséhez, valamint a különféle népek békés egymás mellett éléséhez kíván hozzájárulni. Az elsősorban jogtörténeti szempontú monográfia az Egyesült Királyság, Franciaország, Spanyolország, Ausztria és Magyarország nyelvi jogi szabályozása, valamint nyelvpolitikája leíró, értékelő és összehasonlító elemzésére terjed ki, az első ilyen tárgyú jogszabályok születésétől napjainkig.

Dialog Campus, Budapest, 2019.