E döntés hátterében az állt, hogy az Osztrák Császárság átszervezését célul kitűző alaptörvény kihirdetésének egyidejűleg kerültek kiadásra azon legfelsőbb császári kéziratok, amelyekben az uralkodó az alkotmányos átmenettel összefüggő kérdéseket rendezte hazánk vonatkozásában. A magyar udvari kancellárrá kinevezett báró Vay Miklósnak címzett levelekben több helyen is találkozhatunk az igazságszolgáltatást érintő döntésekkel. Az ekkor még törvényesen meg nem koronázott uralkodó egyfelől rögzítette, hogy szándékában áll Magyarország összes törvénykezési ügyét visszahelyezni az ország határai közé, és ezzel összefüggésben megbízta az országbírót, hogy a királyi Curia tagjaival és „más alkalmas egyéniségek közbejöttével” tanácskozzon „a magyar igazságszolgáltatásnak szervezése felett”. Az uralkodói szándék azonban csak részlegesen valósulhatott meg: miután az országbíróvá kinevezett gróf Cziráky János lemondott hivataláról, az „októberi államférfiak” Apponyi Györgyöt kérték fel e pozíció elvállalására, aki azonban csak 1861 januárjában tett eleget ezen kérésnek – így az országbírói „tanácskozmány” összehívása jelentős késedelmet szenvedett. Ezzel párhuzamosan az újjászerveződött vármegyék egymást követve vindikálták magukénak az igazságszolgáltatás gyakorlásának jogát, a kéziratokban megfogalmazott uralkodói tilalom ellenére. Hovatovább deklarálták, hogy a hazai bíróságoknak a régi magyar törvények szerint kell ítélkezniük.

E körülmények közepette kezdte meg üléseit az Országbírói Értekezlet, amely végül másfél hónap alatt készítette el a későbbiekben „Ideiglenes Törvénykezési Szabályok” néven elhíresült munkálatát. A tudományos konferencia fókuszában, amelyet Dr. Sonnevend Pál, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja és Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke nyitott meg, e két kérdéskör állt: maga az Országbírói Értekezlet, összehívásának okai, körülményei; illetve az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok általános jellemzése, valamint egyes rendelkezéseinek tartalmi vizsgálata. Ennek megfelelően az előadások három, tematikusan bontott szekcióban hangzottak.

Az első szekcióban az Országbírói Értekezlet összehívásának körülményeit mutatta be Balogh Elemér, aki az Októberi Diploma által teremtett új alkotmányos helyzetet elemezte. Őt követte Beke-Martos Judit, aki arra a kérdésre kereste a választ, hogy mely felségjogok illették meg 1860–1861 fordulóján Ferenc József, aki ezidőtájt még mindig nem volt törvényesen megkoronázott államfője Magyarországnak. Az első szekció zárásaként Nagy Noémi ismertette be a magyar jogéletben az 1850-en években bekövetkezett változásokat, illetve kitért a jogi nyelv változásaira az osztrák törvények hatálybalépésének tükrében.

A második szekciót Képessy Imre előadása nyitotta meg, aki az Országbírói Értekezleten résztvevőinek álláspontja, kortársak visszaemlékezései, az osztrák minisztertanácsi jegyzőkönyvek illetve a későbbi szakirodalom álláspontját is figyelembe véve vizsgálta annak kérdését, hogy miként lehet a Ideiglenes Törvénykezési Szabályok jogforrási jellegét meghatározni. Megyeri-Pálffi Zoltán egy, az Értekezlettel kapcsolatban egy "nem emlegetett tényre" – egészen pontosan helyszínének felkutatására fókuszált. Előadásának apropóját az adta, hogy sem a korabeli tudósításokban, sem a később íródott visszaemlékezésekben nem szoktak kitérni arra, hogy hol zajlottak e testület tanácskozásai; a kérdés megválaszolásán túl az előadó a régi Curia épületének történetéről is szólt. Stipta István előadásában az 1861. évi "kis kiegyezésre" fókuszált, és a régi bírósági szervezetrendszer visszaállításának példáján keresztül mutatta be azokat a körülményeket, amelyek az Országbírói Értekezlet döntéseiben meghatározó szerepet játszottak.

A harmadik szekció főként az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokban szabályozott egyes jogterületekre fókuszált. Homoki-Nagy Mária az 1848 előtti öröklési jogi szabályok és az ABGB vonatkozó rendelkezéseinek összevetésén keresztül mutatta be azokat a dilemmákat, amelyekkel az Országbírói Értekezlet tagjainak szembe kellett nézniük. Őt követte Mezey Barna, aki a büntetőjogi alválasztmánynak az 1843. évi javaslat életbeléptetését célzó javaslata feletti vitát elemezte; bemutatva azt a folyamatot, aminek eredményeként sor került a régi magyar büntető „törvények” visszaállítására. Bódiné Beliznai Kinga a váltójogi szabályok feletti vitát helyezte vizsgálódásának középpontja, bemutatva, hogy ennek kérdése nemcsak 1861-ben bírt jelentőséggel; majd Rigó Balázs következett, aki az 1860–1861. évben lezajlott alkotmányos reformok által hozott változások hatásait ismertette a pesti jogi kar életében.

Az előadások feletti vitát követően a konferenciát Darák Péter, a Kúria korábbi elnöke zárta le, aki egyúttal megosztotta velünk gondolatait is azügyben, hogy meglátása szerint milyen szerep hárul a bírói karra a jogrendszer fejlesztésében – ami nem nemcsak 1861-ben, hanem napjainkban is egy releváns kérdés.