Megjelent a Jogtörténeti Értekezések 49. kötete

2021.08.02.
Megjelent a Jogtörténeti Értekezések 49. kötete

Az MTA–ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport gondozásában, a Jogtörténeti Értekezések 49. köteteként jelent meg Blazovich László kutatói, fordítói munkája nyomán Raymundus Parthenopeis A törvények rövid, könnyű és hasznos foglalata című műve magyarul. A műhöz bevezető tanulmány készült Summa legum Raymundi Parthenopei címmel, s ennek a lengyel és német változata is helyet kapott a kötetben.

Elöljáróként a kötethez néhány gondolat a sorozatszerkesztő, Mezey Barna előszavából:

"A magyar jogtörténet-tudomány egyik alaptétele, hogy a magyar jog fejlődésének meghatározó tényezője a nyugat-európai jogalkotás és jogi tudományosság. A közép-európai népek jogéletében kezdettől fogva észlelhetők voltak a frank-germán minták. Kezdetben a bizánci törvényhozás, később a történelmi események hatására is döntővé a nyugat-európai jog vált. Európa szélső nemzetei a kontinens centrumából kisugárzó ideológiai, művelődési és jogi hatások nyomán, a latin-germán keresztény Európa részeként, bizonyos fáziseltolódással hasonló utat jártak be, jogfejlődésük sok tekintetben azonos volt a nyugati modellével. A megkésettség azonban érzékelhető módosulásokkal járt a modellátvételekben; a közép-európai régió részben kiszolgáltatott, részben autonóm szerkezeteket képző zónájának sajátos fejlődése jelentős különbségeket eredményezett. […]

Ebben a folyamatban a modernizációs kísérletek alapfeltétele az adaptációt foganatosító, a legújabb szakmai irányzatokat, a nyugati jogalkotást és jogalkalmazást ismerő, korszerű tudományos tájékozottsággal bíró, a hazai jogban jártas jogászréteg. […]

Jól tudjuk ugyanakkor, hogy az adaptáció olykor évszázados előkészítés után vált aktuális feladattá. Addig rejtett utakon, a nyugat-európai egyetemjárás, a külhoni utazásokon szerzett tapasztalatok, a könyvtárakat gyarapító könyvbeszerzés, hazai jogakadémiákon és lyceumokban oktatott ismeretek révén tágult a látókör, bővült a befogadókészség. Ennek ismerete és tudomásul vétele nélkül értelmezhetetlenné válik a magyar jogfejlődés, érthetetlenné a hazai jogban itt-ott felbukkanó nyugati intézmények eredete.

Raymundus Parthenopeis alább közreadott tankönyvének most már magyar nyelven is olvasható változata is ebbe a joghistóriai sorozatba illik. A Summa legum Kelet-Közép-Európába vezető útja ugyanis nyomós bizonyítéka az európai jogtudomány hatásának a regionális jogokra. Blazovich László, a mű közreadójának szavaival élve ugyanis »a Summa a korabeli jogtranszfer nagy jelentőségű letéteményese volt.«"

Jogtörténeti Értekezések 49.
Sorozatszerkesztő Mezey Barna
Raymundus Parthenopeis: A törvények rövid, könnyű és hasznos foglalata.
Közreadja Blazovich László
A kötetet szerkesztette Megyeri-Pálffi Zoltán

Budapest, Gondolat Kiadó, 2021. 380 oldal, ISBN 978-963-556-155-1, ISSN 1218-3814