Megyeri-Pálffi Zoltán előadást tartott a hajdúszoboszlói bíróságtörténeti konferencián

A konferencia megnyitójában dr. Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke kiemelte: a törvényszék elkötelezett a területén működő bíróságok történetének feldolgozása iránt. A kutatást 2013 óta egy együttműködési megállapodás is segíti, a levéltárral karöltve tudományos igénnyel folyhat a munka. A cél az, hogy Hajdú-Bihar megye valamennyi járásbíróságának történetét felkutassák.
Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a bírói szervezet nagyon gazdag hagyományokkal rendelkezik, számos minta értékű életút áll előttünk, mely komoly erőt, tanulságot, okulást ad a mai mindennapokhoz.
Handó Tünde szerint ami a hétköznapokban nehézségnek tűnik, eltörpül, ha látjuk, hogy mi mindennel küzdöttek meg az elődeink. Az OBH elnöke hozzátette: a jó bírót a bölcsesség, a hivatásszeretet és a hazaszeretet vezérli.
Dr. Móroczné dr. Simon Angéla a Hajdúszoboszlói Járásbíróság elnöke köszöntőjében utalt arra, hogy a hajdúszoboszlói Járásbíróság több évtizednyi szünetet követően, a rendszerváltás után egy évvel indult újra. Az 1951-ben bezárt bíróság mintabíróságként vonult be a bíróságtörténetbe, kollégáival azon vannak, hogy a Hajdúszoboszlói Járásbíróság ma is minta legyen – olvasható a Debreceni Törvényszék oldalán.
Holoda Attila, Hajdúszoboszló alpolgármestere felszólalásában elmondta: a helytörténeti emlékek feldolgozása igen széleskörű Hajdúszoboszlón, de a helyi jogtörténet kifejezetten hiánypótló mű. Múltunk nélkül nem vagyunk alkalmasak arra, hogy megértsük a jelent és úgy munkálkodnunk a jövőn, ahogy szeretnénk – tette hozzá.
A konferencián Nagy István történész-muzeológus „Sorsfordulók Hajdúszoboszló történetében” című előadásában a város történetének mérföldköveit mutatta be.
Szendiné dr. Orvos Erzsébet a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának igazgatója a 18. századi hajdúszoboszlói boszorkányperekről tartott előadást.
Dr. Balogh Judit, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának habilitált egyetemi docense a Hajdúszoboszlói Királyi Járásbíróság szervezés és ítélkezéstörténetéből emelt ki fejezeteket.
Dr. Kovács Ilona főlevéltáros az 1872 és 1950 között, a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon tevékenykedő bírákat és igazságügyi alkalmazottakat mutatta be.
A konferencia utolsó előadásán a hajdúszoboszlói Királyi Járásbíróság elhelyezését ismerhették meg a program résztvevői, dr. Megyeri-Pálffi Zoltán, kutatócsoportunk közalkalmazott kutatója előadásában.
A jogszolgáltatás története Hajdúszoboszlón című kötet október végén jelenik meg. A kiadványra, illetve a tudományos konferencia megszervezésére az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett Ráth György pályázaton nyert támogatást a Debreceni Törvényszék.
Forrás: birosag.hu